Turki szoló ride
És tegnap megint, most sajnos csak egyedül, nyughatatlan lelkem megint útra kelt. Soma suliban, és igazából azt hiszem egy kicsit egyedül is akartam motorozni. 10:00 órakor indultam el, nem akartam túlöltözni, mert akkor az egész feltszerelést végig kellett volna hurcoljam az egész túrán.
Hideg volt, fáztam. De sikerült pihenni. A mai nap is a motorozásé volt, lejöttem Burhaniyeig.
10 óra zümmögés után elértem török határt. 700, nagyon fárasztó kilométer volt. Megsötétedtem. A cél Edirne volt, de nem értem el odáig, sötétben nem akartam tovább motorozni, letértem egy mezőgazdasági útra, egy kilométert mentem rajta, majd letáboroztam egy letarolt napraforgótábla szélén.
Lesátraztam. Nem fogok maradni, holnap kenem tovább. :)
Egyet jót zabáltam végre, majd vettem két sört. Az első úgy átjárt, mint Csángó gyermeket a pap beszédje.
Nem tudom hogy emlékszik-e valaki közületek Rahan kalandjai képregényre, kicsit úgy érzem magam mint a főhős amikor felteszi csontkését egy kőre, megpörgeti, majd abba az irányba megy tovább amerre a penge mutat. Mindenhol kérdezik hogy merre tartok, én csak vonom a vállam, nem tudom, válaszolom, majd kiderül. Igazából a Nemrut-hegy vonz nagyon, de ahhoz most nincs elég idő. Majd.
Comments
Post a Comment