Bosnyákia

Nagyon vicces sztorim van. Ma egész úton ezt komponáltam a fejemben. 

Mielőtt útnak indultam volna gumit cseréltettem az Afrikán. A szerelő nagyon kedvesen figyelmeztetett hogy a hátsó csapágyak lassan cserések megbírják még ezt az utat, nem probléma, de ha hazaérünk, azért jobb lenne őket kicserélni és azért tegyek is be egy szett csere csapágyat az útra. Valahol albániában lehetünk második nap döntögetem a kanyarban a motrot balra döntésnél fémes csikorgó hang. Na bakfitty... A bal csapágy adja meg magát... Borzasztó hang. Na mondom magamnak, Huba, ennek fele sem tréfa. Jobbra le lehet fektetni, hogy a fülünk éri a földet, balra éppen csak.

Kb így :

https://www.reddit.com/r/motorcycles/comments/nxj8a4/im_too_scared_to_lean_this_far_on_a_wet_road/

Zabszem az ánuszomban. Vajon mikor "blokál" le a hátsó kerék? Gondolatban már nezem a jutub videókat, háutu cséjdzs riör beöringz.

El is engedem a hazafele transzfogaras projektet. Nem is élvezem a motorozást. Aggodalom van. Akármikor feladhatja. Âoleó, vájdeminye. 

Ma reggel indulás. Pakolás. Van egy táskám ami a bukókeretre van felszíjazva az alsóra. Benne a kemping főző szajré. Tegnap a Kotri várban egy csâvó piszkálta az alját s szisszegett. Láttam, hogy lyukas, azt hittem "megpadkáztam valahol a zsákot". Benne van mondtam neki, hümmögött, já. 

Aztán ma reggel összeállt a kép.

A rázkódástól lejjebb ereszkedett a táska. Az alján volt a pléhcsésze. Amikor döntöttem, megérte az aszfaltot, rémes fémsikolyt hallatva. Csapágy problem megoldva. 

Én ma ezen annyit kacagtam, de annyit. S végre megnyugodtam, visszanyertem a bizalmam a gépben. Lepcsegtettem is jobbra-balra. 

Na de. Eltértem a tárgytól. 

Ma lecsavartuk Dubrovnikba. Vár, nyüzsgés, GOT. 

Majd egyszer megérti. Úgy-e?

Hát Dubrovnik a régi. De sajnos Montenegró és Albánia is lassan ugyanott van. Sőt Bosznia is.Moni, moni, moni... Moszt bi fonni. 

Medugorje. Miért? 

-Mert minden katolikus egyszer el kell jöjjön ide. Én már kétszer voltam, és egyszer majdnem.

 Majd egyszer ezt is megérti.

Ami érdekes volt, hogy két éve nagyon rossz "vibeokat" érzékeltem. Most nem. Most nagyon jó volt, vidám.

Találtam magamnak egy lengyel papot, hamar megbaratkoztam vele, me Polak Vengier dva baratki... S hamar elmeséltem Csíksomlyót. Nem értette. Mind azt hitte talján vagyok. Aztan mutattam képet, cserépe kaptunk áldást. 

Pjotr a lengyel MotorosAtya. 

Meg szerettem volna állni Mostarban enni, de egyesek, kik a várban betoltak egy hatalmas reggelit, megtorpedózták vágyaim, így felcsavartuk a fővárosba. (vár os - Déns figyelmébe) 

34-5-6 fok volt, arrébb megpotyolt az eső, es 18 fok lett. Hát nem volt örömmotorozás. Fizetni kellett egy autópálya kapunál, a jobb kezemet a ballal kellett lehámozzam a markolatról. 

Na de sikeresen megérkeztünk. 

A Papagájház, a sarajevói "experimentál". 

Ket perc séta a merénylet színhelye. 

Ezt már érti. 

Zabbantottunk egy nagyot, csevap, a helyi miccs. Huszat. 

Aztán elvittem múzeumba. A népírtás, a főváros ostroma. Még én sem értem, nemhogy Ő. Elkeserítő, de látni kell. Egyszer. 

Aztán egy nagy pizza. 

Aztán blog írás a budin, hogy ne zavarjam a sárkányfiókát. 

Mára ennyi. Holnap románia. Már komponálom a záró gondolatokat. 

A múzeumok brutálisak voltak. Ne nézd meg. 

Cserélbe itt egy szép templom, katolikus. 

Lefeküdt. S én is.