Kotorjuk

Reggel elhagytuk Albániát. A határon kisebb zavart okozott a magyar-román mix: magyar személyi, román rendszám – néztek is ránk:

– Rumunia?

– Rumunia, Rumunia, csak engedj már, meleg van!

Somával bementünk Budvába szétnézni, a többiek inkább madartávlatból csodálták a várat. Az óváros amúgy tényleg hangulatos – bár a hőség és a zsúfoltság nem tették egyszerűvé.

Innen belekavarodtunk egy jó kis dugóba, poros, forró utak, előzni lehetetlen, rázkódás ezerrel. Kimerítő volt. Egy adott pillanatban letertem az útról egy benzinkút irányába, ahol már uj aszfalt volt, a szélén zúzott kővel, probaltam az aszfaltra felszerelni a gépet, ám elasta magát. Első kerék a zsír új aszfalton, a hátsó a kavicsban a közepe felfekudt. Som lepattant, én pörgettem, ringattam, hátha. Hát egyszer azt veszem észre, három pasas ott terem, egy "lokál" s két sisakos motoros, és úgy ahogy volt, felemelték az Afrika seggét, ami egyből fel is kapott az aszfaltra. Mire felocsudtam, már mentek is. Most is beleborzongok, annyira jólesett. 

Amikor elértük a kotori öblöt, minden rossz élmény elpárolgott. Komppal átkeltünk, – öt óráig csak pihentünk a klímás garázsAirBnbnkben. Innen indultunk körbe az öböl mentén, végül felmásztunk a kotori várba, és zárásként visszagurultunk a szállásra.

Én vacsora, Som korábban becsavart egy pizzát. 

Kotor macskamágnes. 

Jövet a kompon láttunk egy vándorabb madarat mint mi:

Mindent ellenére, egy szuper nap volt, láttunk, ettünk tapasztaltunk. S Isten éltesse a ma születetteket.