Pergamon

10 órakor szerettem volna ma reggel indulni, de a házigazda elkapott és hosszan kellett beszéljük a mai nap tervezett útvonalát, aminek a végeredménye az lett, amit én előre máraz éjjel kitaláltam. Mindez csupán egy órába telt.

(nincs energia fotókat forgatni)

Az éjszaka jó lett volna, ha egy óra magasságában nem ébredek fel arra, hogy egy hegedűs tücsök húzza a fülem mellett kegyetlenül.

A delikvens.

Reggel meg is találtam őkelnét a ruháimon.

Na de az éjszaka folyamán volt legalább időm tervezni a mai napot.

Irány Pergamon.

Kedvenc zokni a lábra, s uzsgyi.

Még csak annyi hogy itt a fiatalság, amikor van egy kicsi ideje a munkája mellett, akkor könyveket olvas.(pedig ők is pörgethetnék a telefont.) Minden könyv egy embernek az élettapasztalata. Ennél olcsóbb leckét azt hiszem az életben nem lehet venni. Na mindegy. :)

Elindultam.

Török temető. A siremlékek nincsenek eltúlozva...

Egy hegyi evődét lőttem be köztes célnak :

Nem engedték, hogy az út szélén parkoljak.

A víz úgy van csomagolva, mint nálunk az istennyugtassa pálinka.

A kaja? Hát. Csodás. A fűszereket valahogy nagyon ügyesen kezelik.

Kértem sört, kaptam limonádét, anizzsal(azt hiszem) és ayrant(kefir szerű tejtermék).

Kellett írni a vendégkönyvbe.

És akkor igazából most kezdődik a történet. Eleve egy óra késéssel indultam el Pergamon irányába. Beérkeztem a városba és idefele jövet azon gondolkoztam milyen jól nézne ki a motorom ha nemcsak egy székely zászló lenne hanem egy török is. Megláttam egy gyönyörű szép vitrinben, egy gyönyörűszép ropogó, zsír új török zászlót. Na mondom ez az ember biztos tudja hol kell zászlót vásárolni. Be is léptem hamargyorsan az ajtón, egy ősrégi varrógépen az ember ponyvákat varrt, egy jó nagy terem kellős közepén.

Mondom neki ember nekem zászló kell. I would like a flag just like you have in the window. Bornyú az új kaput effektus. Mutatom a motoromon ne, zászló, ez kell nekem, olyan mint ami neked a vitrinben van ember. Nézi a zászlót nézi az enyémet a kéket. Nem érti. Csak előkellett vegyem uram a googlitranslate-et.

Mondom zászló kell török, a kék az enyém, a mellé kell egy szép piros török zászló nekem. Hogy lobogjon itt, a motrom farán, olyan faszán! Homlokára csap az ember, érti már, hogy mit szeretnék tőle. Berohan a műhelyébe, felpattan egy asztalra, kinyit egy szekrényt és kivesz belőle egy ütött kopott, gyönyörű török zászlót. Arcom ragyog. Kezemben van a pénztárca, mennyi lesz az ára? Bár a választ már tudtam. Semmi mondja. Ajándék. Tessükür ederim. Akkor még egy szelfit megenged?

Meg.

Piros zászló motorra fel és irány az Akropolis.

Na de itt jön ám a csodálatos csavar.

Felverekedem magamat a tetőre, kb 10 kilométer, lepakolok a motorról kivetkőzöm a védőruhákból indulok neki, hogy fizessek belépőt, nyúlok a farzsebemhhez, pénztárca nincs.

Benne van majdnem minden akta, a bankkártya és a készpénz. Mondjuk annyi eszem volt hogy az útlevél és a motor forgalmija a motoron van. Haza tudok menni.

Visszapörgetem a dolgokat. Reflexből a farzsebbe tettem a pénztárcát, valószínűleg mÍg felvergödtem idáig kirázódott és elveszítettem az úton.

Pánik.

Gyorsan visszaöltözök, összepakolok mindent és elkezdem keresni az úton, ahol elveszíthettem. Nem találom meg. Őrült nagy tömeg van, biztosan megtalálta valaki.

Térkép, rendőrség, irány.

Megérkezek, fővergődök a járdára, leparkolok. Jön is az ember, rendőrember, egyszerű mind a faék, de legalább kedves és megértő. Meghagyom neki a kemping tulajdonos telefonszámát, mert engem csak vácápon lehetne hívni. Megkérem nagyon szépen, ha előkerül az én drága pénztárcám, ne habozzon tárcsázni. Az ember pörög, telefonál, megnyugtat, mindenki az én tárcám keresi.

Az igazság az, hogy én lelkiekben lemondtam már a pénztárcáról, az összes tartalmáról a pénzről ami benne volt a bankkártyáról, a tiszta új román személyi igazolványról, a magyar személyi igazolványról a az egészségügyi kártyámról, a sodexo s mindenféle kártyámról. Ez van. Elengedem. Lesz új. Tévedtem. Nem is én lennék.

Irány az Akropolis.

Lepakolok, levetkőzök, indulok befele. Hívás whatsappon, Bulent Altin Kamp.

Légyszíves olvasd el amit írok whatsappon. Leteszi.

Megvan a pénztárca menj vissza a rendőrségre.

Valaki megtalálta, beadta a rendőrségre. Egy óra sem telt el. Én még a környező kukákat is átnéztem hogy nem-e dobta bele valaki miután kivette belőle a készpénzt. Abban biztos vagyok hogy az akták benne vannak mert mihez is kezdjenek vele? Ugyanúgy abban is biztos vagyok hogy a készpénz nincs benne. Mert most legyünk őszinték, ha megtalálsz egy pénztárcát kiveszed belőle a pénzt és örvendjen a szerencsétlen ha visszakapja az aktákat. Visszarohanok a rendőrségre, a szolgálatos tisztel együtt várakozunk hogy hozzák vissza a pénztárcát a szolgálatos kollégák. Megérkeznek.

És hogy értsed kedves olvasó milyen ez az ország , minden benne van a pénztárcában. Minden. A bankkártya készpénz, euró, minden.

Libabőrös leszek és kérdezem az embertől, hogy tudnám ezt megköszönni annak aki visszaszolgáltatta. Nem tudjuk, mondja. Beadta és már ott sem volt.

Semmi bürokrácia semmi papírmunka egyszerű becsület.

Ennyi.

Könnycsepp. Libabőr. Sóhaj.

Irány az Akropolis. :)

Ez az utolsó a sátán oltára. :)

Macskák.

Vettem vizet, mert kiszaradtam teljesen, majd irány Aeolis. Hegyi utak, kecskepasztor falvak. Zárva. Nem engedtek be. Irány a tenger. Találtam egy kempinget. Szar, de jó.