Karaburun félsziget +Izmir

Reggel korán keltem, 8 órakor már úton voltam. Nagyjából eseménytelen volt a nap, pedig valamiért nagyon rossz érzés volt bennem. Óvatosan mentem egész nap.

Reggel a kemping is mas arcát mutatta, bár az illemhelyet inkább nem használtam.

Elindultam Izmir irányába. Komppal akartam átkelni, hogy hamarabb menjen, de futóverseny volt, a kompok nem jártak. Így ez kimaradt. 

Be Izmirbe. Szép. Nagyon. Szuper úthálózattal. 

Találtam szénsavas ásványvizet. 

Te hinnéd, hogy Ülker Turbo rágó ize van igy a csomagolás alapján? Én nem gondoltam. Borzasztó. Szénsavas. Megittam. 

A félsziget csodás volt. Nincsenek rá szavak. 

Megálltam tankolni. Nem akartam úgy nekimenni a félsziget kevésbé fejlett részének, hogy nincs tele a tank. 

Egy ősz bácsi autót mosott. Gyermekkoron piros dacsiáját. Alapfokú olaszommal megkérdeztem készíthetek-e egy szelfit az

autójával. Mosolygott, evet! Válaszolta. 

Kattant is a digitális rekesz:

Miután befejezte, guglitránszlét elő, elmondtam, hogy ilyen piros autónk volt 38 évvel ezelőtt, csak nem rönó, dácsia. Büszkén mondta, hogy az övé eredeti francia, nem toros, hanem rönó. 40 éves! 

Büszkén pózolt a gyönyörű piroska mellett. 

A nap többi része motorozással tehet. Fel, le. Csodálatos panorámák mellett haladtam végig. Jó volt. 

Ma egész nap ez járt a fejemben: megkerültem a szigetet, hogy neked ne kelljen. :) 

Be akartam még valamit iktatni a mai napra, de már nem fért bele. Elfogytam. Eljöttem a szállásomra izmirbe meglátogattam a bazárt, ettem finom ebédet, (bárány pofa hús, agy, es nyelv) és nagyjából ennyi mára. 

Az egész törökország számunkra, nyugati ember számára, teljesen felfoghatatlan. A mocskosság, az igénytelenség, a játszótéren játszó gyermekek látványa, miközben a macska szarik a homokba épp. Nem tetszik, ugyanakkor imádom. A bóvli műanyag, és az igényes ezüstmű. 

Egy kicsit elegem lett. A part nem jó, szel van és hűvös. Egy porcikám sem volt tengerben, nem kívánom. 

Úgyhogy nem tudom. Vagy Istanbul, vagy a tenger martja. Reggel kiderül.